|
NEM ÖNMAGÁÉRT Hámori István Péter: Kétütemű Megváltó A költészet keresi legkorszerűbb lehetőségeit, s keresés közben olykor ma is ilyen vagy olyan zsákutcába téved. A magyar költőket is zsákutcába viszi ez a szakadatlan keresés. Györe Imre joggal írta már a hetvenes években: "Mit csinál a költészet? / Azon tűnődik éppen, / hogy fiú vagy lány volt-e annak idején, / amikor még volt valami?"
Nos, a költészet ma sem látszik alkalmasnak arra, hogy betöltse eredeti küldetését. Nevezetesen azt, hogy segítsen a modern kor emberének embernek megmaradni, és hogy humánusabbá igézze a világot. A költők manapság a saját köldökük intenzív vizsgálatával vannak elfoglalva. Már közönségre sem tartanak igényt: a szakma, a "beltenyészet" vállveregetése fontosabb nekik, mint az olvasók elismerése. Ezért aztán nyakra-főre kísérleteznek, ám eme kísérletezések végén rendszerint egérkéket vajúdnak a hegyek. Pedig nem ártana emlékezni arra, amire Nagy László figyelmeztetett egyszer: "Ha elképzelek egy félszárnyú madarat, hirtelen átgondolom a tragédiát is: nem teljesítheti küldetését, amit a természet oly gyönyörű szigorral oltott belé. Ha elképzelem a költészetet közönség nélkül - hasonló a tragédia. A legnagyszerűbb vers is, ha nincs közönsége, félszárnyú madár: nem teljesíti küldetését."
Így igaz. Magam is azzal mérem a költői nagyságot, hogy megvan-e mind a kettő abból a bizonyos szárnyból? Mert a legszürkébb veréb is - amely két egészséges szárnnyal bír - túlszárnyalja azt a szirtisast, amely egyetlen hatalmas szárnyat emelget tehetetlenül, s képtelen a szirtről elmozdulni.
Az emberek nem csupán azért fordultak el a költészettől, mert a mind kíméletlenebb küzdelem a létért nem hagy rá időt. Hanem azért is, mert a költők nem az ő gondjaikkal-bajaikkal foglalkoznak. Nem az ő indulataik rezonanciáit formálják költeménnyé. Még csak nem is saját fájdalmukat és örömüket dalolják el, hanem valamiféle tárgyiasult szövegeket gyártanak, amelyek az értelemtől és az emberi érzelmektől olyan távol esnek, mint a melódiától az írógépkattogás. Ezért a mostanában porondra lépő pályatársak között fehér holló az, aki a magyar líra "használni s nem ragyogni" akaró hagyományait vállalja. Aki publicisztikát is merészel írni, költői eszközökkel. S ezzel a líra azon áramlatához csatlakozik, amely hét évszázadon át domináns volt ezen a földön. Mert nem tényszerű tudósítás-e például Ady Endre A grófi szérűn című verse? Vagy nem adatpontos riport-e József Attila Hazám című szonettciklusa?
Amíg társadalmi igazságtalanságok vannak, addig a közszolgálati - lejáratott szóval: közéleti - költészetet nem lehet múzeumba utasítani. Hámori István Péter vállalja a veszélyt. Azt a veszélyt, amit Balassi Bálinttól kezdve Csokonain, Petőfin, Adyn, József Attilán át Váci Mihályig minden igaz költő vállalt: a "szent fát" elsősorban a kiszolgáltatottak, a determináltak érdekében pengeti, nem önmagáért. Teljes vértezetben lép színre, kiforrott költő. Nem csupán barátomnak, szövetségesemnek is érzem.
Kívánom, hogy legyen bátorsága végigmenni a maga választott úton.
Baranyi Ferenc
ZSIRAI LÁSZLÓ
"Olyan, amilyennek megálmodtam"
Hámori István Péter: Lezuhannak a madarak
A versírás legalkalmasabb közege a csend. De hol és mikor lelhet a költő napjainkban dalra fakasztó nyugalomra? Hiszen hiába fütyülnek a hajnalok rigói, belső feszültség dörömböl az emberi lelkekben. A változások ellenére változatlanul beteg korszak tüntet feltűnően, s nemcsak az elmegyógyintézetek folyosóin. Árad a köz- és magánéleti szenny a televízió- és rádióadók híreiből, egyéb műsoraiból, ömlik a lapok oldalaiból. Ám még abba is belekapaszkodhat a jóság, hogy megbotránkozik figyelme a fegyelem kutyaláncának szakadásán.
Hámori István Péter harmadik verseskötetében, a Lezuhannak a madarakban a morális vészhelyzet sorvasztó jelene húzódik a háttérben, az elmúlás beletörődést vagy átmeneti dacot kiváltó keserűségének érzete. A verseskönyvet indító Gyom-büszkeség című ciklus első darabjából kiviláglik, hogy az igazság padlóra ejtett korsajából "mindig hiányzik egy darab". Többek között Ladányi Mihály szociografikus lírájának tartalmi ízeit idézi "ott hol a lét csak adás-vétel", pedig a későbbiekben pontosan kiderül, hogy a formai dallam-minta világosan Baranyi Ferencé. Olyan egyetemes erkölcsi értékekért perel, a maga módján, a költő, mint például a hűség, a becsület, a (haza) szeretet. Rövid, dalformájú verseinek, szonettjeinek sorát terjedelmesebb, szabályos-rímes versoszlopok tarkítják. A Nagy Látó című szintén ilyen módon domborul ki. S megjelenik az egészséges kétely is, amivel egy mondás szerint az intelligensek tele vannak kételyekkel, csak az ostobák holtbiztosak mindenben. Az irigykedés, a gyűlölet piramisának épülése, s ezernyi gond övezte életek sora, az igazak hazugságainak madarakat mélybe zuhintó ocsmánysága következtében "Az öröm vizén szomorú ladik, / a boldogság búbánatban lakik".
"Ahol alanyi jog a béke, / s nem kiváltságosak menedéke" - írja a ciklust záró versben. Ebben türelmetlenül várja, hogy hite miatti bántásának mikor lehet vége. Néhol, mintha Tiborc panasza sejlene a versek üzenetéből.
Fércelt szóvitézek című ciklusában a költészet lényegét igyekszik felmutatni, önmaga és főleg mások számára. A versírás, nekem szép vallomás, szakmai hitvallás, s az ezt követő a Kirakós is. Ritmus- és rímrendszerével dobogót és csapdát is teremt. Egyaránt fokmérőivé válnak sikernek, kudarcnak. Ám nyugodtan megjegyezhető, hogy Hámori törekvése a formai fegyelemre alapos lírai tanulmányok nyomán ugyan, de lelki belsőjéből fogant, őszinte igényből keletkezett. S abban a szakmai közegben, ahol egyesek már megkérdőjelezik a rímes versek létjogosultságát, ez nem is bátorság kérdése csupán, hanem természetes. A vers időtállóságáról töpreng a Mikor elszállsz a semmibe című szonettben. A Tollam tükör alább kiemelt befejező versszaka határozott kiállást és alkotói önbizalmat tükröz:
"A verseim mégsem fésülgetem,
a tehetségem nem tombolán nyertem,
tollam tükör, és épp elég nekem,
ha néha-néha belenéz a lelkem. "
S hozhatnánk további példákat is a versírás mikéntjére e ciklusból, de szebbet aligha.
Zsombék-dombon ülve című ciklusának első szonettje hangütésben folytatja az eddigieket, ám itt talán eltaláltabb a mondanivaló lírai szövedéke. Elhihető, hogy hittel hiszi; bevallható, hogy valóban vallja a küldetése szerint rászabott oldali alázatot, s mint akit mindenképp megillet a morgás joga, kijelenti: "vagyonom az, hogy tudok még szeretni". A végső távozás elégiája érinti meg, noha úgy érzi: ?elpusztulok, pedig születni kéne?.
A hangulatváltozást az elmúlás témakörének szomorú fellege okozza, a megnyugvás áhítása az utolsó fellángolás után. Az alkonyat szele, elámulás a felismerések özönének haszontalanságán, ha az ember nem ismeri fel, hogy mit kezdhet velük. A ciklus végén álló szonett mégis mosolyra derítő kívánságot tartalmaz: a költő előre engedné az utoljára meghaló reményt.
Ledőlt a templom ciklusában jut főszerephez a szerelem. "Ledőlt a templom, ám még áll az oltár. / Fontos, hogy vagy. S már nem fontos, hogy voltál." - olvashatjuk, s szonettek vallomásaiba oltva elevenedik meg az eleven rácsodálkozás a szerelem ajándékára. "Ajkad nyílik, ezer csengője árad, / magamhoz vonlak, megérintem állad, / mert ünnepemhez te vagy az ajándék" - vallja az egyik szonettben, majd a következő vers ezen soraival fejezi be a témakört: "Tetőled virágzik poézisem bokra. / (Pályázhatnál nálam, szerzői jogokra.)". Hogy kissé keresettnek, alkalomszerűnek érződik a kötet végén a Nesze neked, Európa-ciklus, nem nagy hiba. Az útkeresés bizonytalanságait számtalanszor igazolta népünk esetében a történelem. A kötet legmagasabb számú oldalához közeledve, inkább tartandó ironikus prózának a legtöbb kísérlet, mint lírának.
Fonákokkal zárul a kötet. Hogy az élet mivel és napjaink történelme mivel? Arra nem a költő és nem mi fogjuk megadni a feleletet. Mi csupán megcselekedjük és megálmodjuk szívünk és választott eszméink szerint, mint a madarak rejtik egyetlen szárnysuhogásban az egész élet ívét.
"Nem állítom, hogy ez a legjobb. Ám azt sem, hogy ez a leggyengébb" - latolgatja a költő kötetéről a borító behajlított részén levő fülszövegben. Akkor pedig milyen? A kérdésre szintén maga a szerző adja meg a választ új kötete fülszövegében: "Olyan, amilyennek megálmodtam".
Tényleg olyan, amilyen. (Nyomdart, 2005)
Zsirai László
Sorsrajz-poétika
Hámori István Péter: Számlajobbágy
Élet- és korrajzi elemekből áll a költő negyedik kötete. Lapjairól bizonyos mértékig szembesülünk tébolygó korszakunkban tévelygő lelki önmagunkkal. Hagyományos for-májú verselés a Hámorié, kimért rímekkel, pontos ritmusokkal, s ezeken túl főleg észre- vehetően szív közeli szonettekkel. Alkotójuk, a szegénység százszázalékos pártfogója, szavak vigaszával próbál gördíteni a sorson ? legalább a felmutatás szándékának igazí-tást igénylő erejével.
Elsősorban, mint korábbi verseiben is, a méltatlanul elesettek oldalára áll, ahogyan a Fagyalbokor alatt című versciklusában érzékeli a szegénység kínját, mértékét és minő-ségét. Sorsrajz-poétikába emeli az önhibájukon kívül lecsúszottakat. Legplasztiku-sabban talán a kötet címét adó versben, a Számlajobbágyban, amit így indít: "Üldözi őt a villanyszámla gondja, / a gyenge izzó sárga fénye hull / a gépi számlán futó számsorokra, / szívére lép az összeg ott alul". Egy munkanélküli, segélyekből tengődő ember példájával sokak sorsát fejezi ki, s a következő versszakkal zárja versét: "Számlajobbágy. Önnön vágyának foglya. / (tűző napfényben fuldokló virág) / Rebbenve vár arra, hogy kézen fogja / a szépnek készült, megcsúfult világ". A kötet további darabjaiban is a remény mankóját kínálja " önmaguk el nem hagyásának módját " a változás rokkantjainak. A kihasználatlan alkotó értelemért perel, a szabadság mártírjaira s a lélek kirabolt álmaira figyel. Az emberség alapvető erkölcseit kéri számon, amikor a jellemek belső alakulásáról, a megszakadt barátságokról ír. E ciklus szintén erős verse az Alanyi jogon. Követelése-vágya általánosan humánus és természetes, érdemes belőle hosszabban idézni:
Itthon vagyok, miért érezzem vesztem?
Szeretet kötöz e földhöz, semmi más.
Hiába tör rám had, hogy kirekesszen,
tisztelet illet meg, nem pedig hibás
döntések sűrű, masszává vált mocskán
kövérre puffasztott balelméletek.
Aki fel akar kapaszkodni hozzám,
várja ki nyugton, míg hozzá én megyek.
Legyek magamnak járó jog, s ne érdem
szerint porciózzák nekem, mi enyém.
Szerzett jussomat már ne kelljen kérnem
"túl az emberélet útjának felén".
Hitem teremtő, hogy a helyem itt van,
hiszem, a gyeplőt még keményen fogom,
s tudom, nekem szól mindenkor e hittan,
ügyvédek nélkül, alanyi jogon.
Szerelmek epizódjait eleveníti fel nagyon sajátosan a Képzelettánc ciklusban. Szonettjeiben a szerelem méltóságához magasztosul, mint a Mondd igazzá, mi nincs! címűben is: "Légy észrevétlen napjaimnak része, / hol nem számít már érkezel, vagy mész-e? / Kezünkön ott a látatlan bilincs". A nő és férfi közötti érzelem folytonos megújulásának ígérete tartja a versek szövetét. Íjjá feszült című szonettjének befejezése poétikai bombaként hat: "Jövőt kevert a jelenbe a múltunk, / s miközben ájult ölelésbe hulltunk, / nyögött a föld és felrobbant az égbolt". A várakozás, majd a ragaszkodás nyer teret.
Kalandozás a személyes mozzanatokkal átszőtt közösségi létben a harmadik, A névre szóló bögre ciklus. Bölcselkedőbb modorba öltözött versek sorával biztat a Fény csillog kezünk magasánban: "Ne hidd, komám, jobbnak a sorsod, / attól, hogy mázsaszám hazudsz. / Attól, hogy részletekben hordod, / sajnos nem lesz könnyebb a cucc". Hasonlóan, mint az Arany-i őszikékben, tematikailag az elmúlás jövendő veszélye kísért. Em-lékezés-versek vezetnek át egy élet mozaikjainak legszínesebb pontjain. A torz, sarkából kifordított világ helyrebillentését áhítja a ciklust befejező, eredeti látásmóddal áldott, modern felfogású versben. Végrendeletnek is felfogható, Batyum vegyétek című ciklusa önvizsgálat és teljesítmény-mérlegelés. Kihangsúlyozottan sikerült megszólalásaiból néhány olykor klasszikus költőkével vetekszik, mint az ...egy-egy vasárnapban: "Álmok vállán pihengetek, / szitkozódnak velem szép szavak, / mogyoróhéjat köpködök, / és szeretkezem néhanap. [?] A hétköznapok asztalán / olykor üres tányérok várnak, / s elégtétel, hogy rám köszön / mosolyogva egy-egy vasárnap." A megoldatlan mai rejtvényeket sokallva, kis országban, kis indulattal, célra törő fohászokat áhítva, dallal telt lélekkel kívánja: "mindig legyen a szót kivel / mondani újra megtanuljam".
Reális realizmusa okán kiemelésre kívánkozik az alábbi portré-szonett:
Elkezdődött megint egy év,
még nem tudom, kinek az éve,
hogy mire, mennyire elég,
s életben talál-e a vége?
Elkezdődött egy év megint,
s még itt vagyok, reményben, hitben,
felrúgott szabályok szerint,
ahogy azt rám mérte az Isten.
Egy év megint útjára lép,
karcsúsodik a hátralék,
a felelősség potyog rólam.
Száraz költő-szomjamra vár,
még pár, jó borral telt pohár,
dülöngélek, akár a józan.
Karcsúsodik a hátralék
A megöregedés ténye továbbvivőkért kiált, s azért, hogy a hátralévő időben mindig legyen legalább egy barát, és ahogyan a kötetzáró, Darabokból rakott című vers végén óhajtja:
Éljenek jól, akik utánam élnek,
útjuk szépen, friss lélegzettel fussák,
minden hibám legyen nekik tanulság,
s jelzőfényük: pontos, önzetlen érdek.
Az elvégzetlen munka még temérdek.
Éljenek jól, akik utánam élnek.
*
Mások fejezzék be, mit félbehagytam,
nem fontos az, nekem mi volt a tervem,
mit végeztem, mennyit sikerült nyernem,
s volt-e haszon, amit végeztem, abban.
Eloltottak vagy megmaradtam égve?
Mit félbehagytam, mások fejezzék be.
A ritmusokból felsejlik ugyan a neves költőbarát, Baranyi Ferenc lírájának kétségtelen hatása, ám Hámori István Péter nyíltan, büszkén és hálásan vállalja ezt közérthetően egyéni, saját mondanivalójú versvilágában. A kötetet Wächter Dénes illusztrálta. (Szerzői kiadás, 2006)
Hazafias kötelesség Hámori István Péter: Földalatti seregszemle (német bányászversek németül és magyarul) Hámori István Péterben nem csupán azt a vakmerőséget ünneplem, hogy közérthetően mer közszolgálati költő lenni a posztmodern tobzódása idején, hanem azt is, hogy van bátorsága olyan verseket írni, amelyek szépek is, nem csupán jók. Vette a fáradságot és megtanulta a mesterséget. Igen, ez a "népfi" sokkal inkább poeta doctus, mint gyerekszobákból indult, favorizált pályatársai közül a legtöbb. Amikor zökkenés nélkül gördülő, varázslatosan muzsikáló sorait olvasom, virtuóz rímtechnikáján ámulok, mindig felmerül bennem a kérdés: az az ember, aki így tudja a mesterséget, miért nem foglalkozik műfordítással?
Minden magyar költőnek, aki képes rá, hazafias kötelessége ablakot tárni mind a négy égtáj felé, hogy a világirodalom frissítő fuvallatai beáramolhassanak ablakainkon. Veres Péter egyetlen idegen nyelvet sem ismert, mégis a legműveltebb magyar írók közé tartozott, a maga négy elemijével. Miért? Mert hozzá tudott férni magyarul a világirodalom szinte minden egyes alapértékéhez. Ezért hazafias kötelesség műfordítani. Hogy a nyelveket nem tudó magyarok is esélyt kapjanak a művelt emberré válásra.
Hámori István Péter szereti a hazáját, ezért végre műfordítás-kötettel is előrukkolt. Földalatti seregszemle - ez a címe annak az antológiának, amely német bányászverseket tartalmaz, méghozzá két nyelven. Persze, hogy őt, aki ezer szállal kötődik ma is a bányászok világához, ez a tematika vonzotta a külföldi irodalomban is. Tudjuk Croce óta, hogy a versfordítás olyan, mint az asszony: ha szép, akkor nem hű, ha hű, akkor nem szép. Hámorinak sikerült az a csoda, amely csak keveseknek: az ő "asszonyai" szépek - s egyszersmind hívek is. A formát és a tartalmat csorbulás nélkül menti át magyarra, sőt még a zenét is "lefordítja", amely a verssorokban muzsikál. Néha szinte jobb a magyar változat, mint az eredeti: Paul Zech A csillés című szonettjében például a dem Gebiß wie ein Schmiß rímpár időmértékileg nem stimmel úgy, mint a fordítás megfelelő helyein a marna - karma. Vagy Villy Bartock A régi kávéskulacs című lírai darabjában a Kücherbord Arbeit fort tompa asszonánca is "kitisztul" az óvott műremek munkába megyek összecsengéssel.
Számtalan példát sorolhatnék még, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy Hámori István Péter a német költészet roppant értékes, ám számunkra eddig ismeretlen darabjaival ajándékozta meg a magyar olvasókat. Méghozzá hibátlannál is jobb fordításban.
Kísérje féltő figyelmünk nem csupán a több kötetes költőt, hanem a most debütált műfordítót is további útján.
Baranyi Ferenc
|